Psalmus Hungaricus

Vagy félezernyi dalt megírtam,
S e szót, magyar, még le nem írtam
Csábított minden idegen bozót,
Minden szerelmet bújtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
Hogy meg nem láttalak?
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
Magyar sziget!
Nagy és sötét átkot mondok magamra,
Verset, mely nem zenél, csak felhörög

R.:
Epévé változzék a víz, amit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át,
Mikor nem téged emleget.
Hunyjon ki két szemem világa,
Ha nem rád tekint nepem, te drága!

Mit bánom én a történelmet,
Hogy egykoron mi volt,
Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő,
Mikor anyád sikolt
Fáj a földnek és fáj a napnak,
S a mindenségnek fáj dalom,
De aki nem volt még magyar,
Nem tudja, mi a fájdalom!

Nincs más testvérem, csak magyar,
Csak tőle kérek kenyeret,
S csak ő, kivel kenyerem megosztom.
Nagy és sötét átkot mondok,
Eget nyitó, poklot nyitó átkot,
Hogy zúgjon mint a szél,
Babilon vizeinél...

R.2x