Ugyanúgy..

... Monoton, szürke reggelek,
mert nem vagy mellettem, így hiába ébredek,
... mindig ugyan az az álom,
a kezed fogom egy tenger parton és nincs aki megbántson,

/és ártson/ Mindig ugyan úgy ér véget,
minden porcikádat érzem, ahogy hozzám bújsz a stégen,
/téged/ többet nem akarlak elveszteni,
de ahogy felkelek egy újabb napot át kell küzdeni,

/hogy lássalak/ pedig tovább maradnék,
de úgy érzem egyre szélesebb a szakadék,
/köztünk/ miért nem hagy békén a világ,
ha minket nem érdekel hogy ki ejtett ezer hibát,

/nincs más/ csak mi ketten egész éjjel,
minden gondot elfelejtve amit produkált az élet,
/pislákol a fénye/ a hold követ az utamon,
elringatnak a csillagok, ha a boldogságot kutatom.


... Mindig ugyan úgy ér véget,
a parton látlak téged, de a kezed el nem érem,
... Mindig ugyan arra ébredek,
szorítom a párnát mintha foghatnám a két kezed.

... Mindig ugyan az az álom,
hogy benned meg van az ami nincs meg a világon,
... Minden ugyan úgy mint régen,
vissza alszom mert tudom ott vársz rám a stégen.


... Újra a parton állunk ketten,
nincs más úgy érzem vakon kell követnem,
amit diktálsz, /gyere kislány/
valóra fog válni minden amit itt látsz,

... Szinte égett minden szavad,
úgy érzem mi megváltozunk de a világ ugyan az marad,
/ugyan az marad/ ez a pillanat elszaladt,
és a következő képen az idő ugyan úgy halad.

... Újra a parton állva várlak,
de már nem jössz tudom, hosszú évek messze szálltak,
... Én is el repülnék messzire,
mert tudom hogy még egyszer nem lesz ilyen,

... ami volt, köddé lett,
minden érintésed örök rabjává tett,
/rabbá tett/ újra egyedül mint régen,
a hold követ, de nincs szebb csillag az égen.


... Mindig ugyan úgy ér véget,
a parton látlak téged, de a kezed el nem érem,
... Mindig ugyan arra ébredek,
szorítom a párnát mintha foghatnám a két kezed.

... Mindig ugyan az az álom,
hogy benned meg van az ami nincs meg a világon,
... Minden ugyan úgy mint régen,
vissza alszom mert tudom ott vársz rám a stégen.