Dávid és Góliát

Ezt a kis tanmesét azzal indítom feléd,
Tanulságos ez.
Ártatlan kis mese, nem igaz a fele se,
Mégis érdekes.
Jól figyelj, jól figyelj, mert amit most ellesel
Alkalmazni kell!
Hogy függ össze mindez a szerelemmel:

Dávid és Góliát,
Vívtak egykor nagy csatát,
Hogy mint történt,
A monda, aszongya,
Góliát, Góliát elbízta, jaj, magát.
Dávid úr, bár gyenge volt,
Parittyája telve volt.
Hogy mint történt, a monda aszongya,
Góliát, Góliát otthagyta fogsorát.

Hogy minderről mért csevegek most véled?
Mert fölényes vagy, már pedig tudd meg,
Nem leszek én senki megunt babája.
Magad nagyra tarthatod,
De ha soká folytatod,
Úgy jársz majd, mint a híres, fölényes
Góliát, Góliát, Góliát.
Ki túlbecsülte önmagát,
S úgy veszített csatát.

Óriás, jól vigyázz, mert a tetted éri gyász,
Meglepődsz magad,
Gőgös és büszke vagy, kőszíved egy perc alatt
Magára marad.
Gúnyosabb énedet, bosszantó fölényedet,
Ne használd felém.

Szerethetlek, de mégsem tűröm el én:

Dávid és Góliát,
Vívtak egykor nagy csatát,
Hogy mint történt,
A monda, aszongya,
Góliát, Góliát elbízta, jaj magát.
Dávid úr, bár gyenge volt,
Parittyája telve volt.
Hogy mint történt, a monda, aszongya,
Góliát, Góliát otthagyta fogsorát.

Hogy minderről mért csevegek most véled?
Mert fölényes vagy, már pedig tudd meg,
Nem leszek én senki megunt babája.
Magad nagyra tarthatod,
De ha soká folytatod,
Úgy jársz majd, mint a híres, fölényes
Góliát, Góliát, Góliát.
Ki túlbecsülte önmagát,
S úgy veszített csatát.