Még nincs késő talán
Nemrég csupa szertelen ölelés,
csak ez volt a világ.
Néhány napja minden oly idegen,
és hűvösebb a szád.
Elfog most a félelem, remegés,
hogy minden tovaszáll.
Félek, hogy az utamon egyedül
csak én megyek tovább.
Nem vagy őszinte hozzám,
szemed megrebben furcsán, ha látsz.
Sokkal lángolóbb voltál
ma egy ártatlan csóknál, ne játssz.
Néha úgy érzem, hidd el,
széthull köztem és közted a lánc.
Még nincs késő talán,
hogy hű maradj hozzám,
az ajtóm most is nyitva áll.
(Nem vagy őszinte hozzám,
szemed megrebben furcsán, ha látsz.)
- Nem vagy őszinte hozzám.
(Sokkal lángolóbb voltál,
ma egy ártatlan csóknál, ne játssz.)
- Sokkal lángolóbb voltál.
(Néha úgy érzem, hidd el,
széthull köztem és közted a lánc.)
- Úgy érzem, széthull köztünk a lánc.
Még él a régi vágy, csak halványabb a láng,
még újra kellenék, ha elveszítenél,
még napfény hull reánk, és összeér a szánk,
de hűvösebb a csókod már.
Légy hát őszinte hozzám,
csakis ezzel tudsz hatni reám.
Tudod, van rajtad kívül
itt a földön még sok csinos lány.
Talán nincsen még vége,
te is rájössz, hogy szép volt a nyár.
Még nincs késő talán,
hogy visszajöjj hozzám,
az ajtóm most is nyitva áll.
Lá-lá-lá ...