Magány
Sötét felhõk a hegy felett,
Húsomba mar a jéghideg hófergeteg,
Lábam visz, soha meg nem állok,
Borúsan tornyosúlnak felém a fellegek.
Otthonomtól most messze járok,
Kardom oldalamon a széltõl megremeg,
Lábam visz, soha meg nem állok,
Borúsan tornyosúlnak felém a fellegek.
Utamon erdei ösvény vezet,
A harcban meghalt apám, s anyám,
Nincs többé otthon, nincs szeretet,
Nem maradt más, csak üres magány.
Csípõs szél marja fáradt arcom,
Fagyott föld a támasza minden léptemnek,
Lábam visz, soha meg nem állok,
Borúsan tornyosúlnak felém a fellegek.
Utamon erdei ösvény vezet,
A harcban meghalt apám, s anyám,
Nincs többé otthon, nincs szeretet,
Nem maradt más, csak üres magány.
Csendben beborít az éjszaka,
Testem szomorúságom terhétõl remeg,
Lábam visz, soha meg nem állok,
Borúsan tornyosúlnak felém a fellegek...