Mások könnyei

Ez a város olyan szépnek tűnhet onnan a magasból
a kunyhók a paloták is egyformák a göndör felhők alól
én meg házról házra járok, kopogok, a dalainkkal házalok
letettem már a terveinkről ez a legújabb terv tudod
közben látom
mások könnyei sokkal lassabban száradnak fel
az eltűnt sebek fájnak, egy tapasz nem szoríthatja el
mások könnyei sokkal…
a kötél magától enged, csak hagynom kell
alig értem már, hogy miről dumálsz, úgyhogy jobb lesz ha egyetértek veled
beszélsz, de valaki benned hallgat, ezt suttogja rémült szemed
meg hogy levegőt is régen vettem már, nem tartok közbe szüneteket
csak jöttek az egyre torzabb képek és a képtelen, féktelen ötletek
nem baj, látod
mások könnyei sokkal lassabban száradnak fel
az eltűnt várak állnak, az őrség soha nem távozna el
mások könnyei sokkal…
a csomó magától lazul, csak hagynom kell
nem szólt, kibújt a vetett ágyból, eljutott a szemközti szobafalig
hármat számolt, nem jött senki, hogy fogja kibírni hajnalig?
nem hinném, hogy halott lennél, csak mert fekszel és nem mozogsz
nem hinném, hogy halott vagy, csak mert a szemed olyan nyitott
látod mások könnyei sokkal lassabban száradnak fel
az eltűnt srácok várnak, ők a legvégén szélednek el
mások könnyei sokkal, de sokkal lassabban száradnak fel
mindig mások könnyei