A kőfalak leomlanak

Fáradt vagyok, és te oly messze vagy.
Már alig értem szavad.
Végigéltél, tudom, kemény dolgokat,
s a szíved mélyén súlyos csönd maradt.
Félek, már sosem érhetlek el.
Kőfalakba ütközik kezem.

Kőfalak állnak az emberek között.
A szó még nem tör rajtuk át.
Nincs társ a bajban, és nincs egymáshoz út,
és áll a kőbe zárt világ.

De elmúlnak egyszer a szörnyű éjszakák,
és lelkünkben felenged a jég.
Harmattal indul a hajnali szél,
és távoli tavaszt hoz felénk.
A hegy mögül lassan felkel a nap,
és a kőfalak leomlanak.

Fáradt vagyok, és te oly messze vagy,
de indulok, indulj velem.
Mindenki jöjjön, ha én hívom el,
ha hívom, hogy boldog legyen.
Az éjszakát végre felváltja a nap,
és a kőfalak leomlanak.