Idegenül

Képek a falon, túl ismerõsek, hogy nézzem!
Az örök sötétlõ éj, nem kell látnom, érzem!
Az ízes sokféle mérgek, ízük oly' rég ismerem
S a por, mit hoz a szél, s kiszárítja kezem

Az öreg szék a fa alatt: soha meg nem változ'
Hû marad mindig fölötte az ághoz
Az esõ szaga, majd bújócska a nappal
Holnap is megmarad, nem változik azzal

Mosoly egy arcon, mindig változik
Egy perc és lelohad, aztán csodálkozik
Az igaz testvérség néha megszakad
Lesznek mások, s leszel még egymagad

Az ellenség megbékél majd veled
Mikor már rég elfeleded!
Kit ismersz, mondd meg, kit úgy igazán
Hogy megmondd mit tesz a jövõ tavaszán?

Egy szobor, egy medál, hogy állandó legyen
Hogy elmondd, hogy te is dolgoztál egyen
Minden ember egyforma, az összes változik
Idegen már az ismerõs, ha másnap találkozik