Kilenc Tele A Ködnek

Mélykék erdõben rejtõzve vár
Mesélj. Hát milyen a halál?
A halál csendesen lépve érkezik
Jeges telében minden elveszik

Az elsõ telén csak belédkóstol
Megjelöl, s benned bóbiskol
Éjjelente visszatér,álmodat vigyázza
Mondd fiam, vársz már a halálra?

A második telén árnyékká változik
Beborít téged, beléd szökik
Kínzó gondolat, fájó társ lesz
Mondd fiam, halálod már féled?

Harmadik tele már egészen sötét
A halál lassan az elmédbe lép
Beteg leszel, s rettegni fogsz tõle
Mondd fiam, hát már félsz-e?

Negyedik telén rádköszön, üdvözöl
De arcát még mindig nem fedi föl
Eléd lép, s veled kezet fog
Mondd fiam, várod még halálod?

Az ötödik telén veled jár már
Elkísér, mint esõt a sár
Csontodon érzed fagyos kezét
Mondd fiam, hát várod-e még?

A hatodik tél a sebek tele
Ekkor találkozol valóban vele
Szívedben érzed fagyos kezét
Mondd fiam, hát féled-e még?

A hetedik telén görcseid lesznek
A rettegést tetõzi végleg a tested
Homályba látod már a vén világot
Mondd fiam, hát biztosan ezt várod?

Nyolcadik tele az elmúlás hava
Vak leszel, süket és béna
De lelkedben az emlékeket
Tudod fiam, csak azt hagyja meg

Kilencedik telén vihart kelt benned
Jeget zúdít s havat teremt
Hát sosem öl meg, Látod-e már?
Fiam, maga az élet a halál

Kilenc tele a ködnek
Kerüli el mindig a tizediket
Metszõ szélben az összeset
Folyton éled, ez az életed