Ha feladom
Hogy mi jön majd a halál után,
Folyamatosan csak válaszokat keresek,
Teljes üresség vagy a legendák igazak,
Talán majd a béke földjébe temetnek,
Azok kik szerettek,
Meddig gyászolnak majd,
A lelkemből minden érzés kihalt,
Egyszer megváltozik ha lesz egy kar aki őszintén tart,
Egyszer megszűnik majd a sok baj,
Egyszer egy álomban visszatér majd,
Tán egyszer én is megtudom mit ért ez a sok harc,
Esti homály a város már csendes,
Nekem ez komfort zóna,
Ha egyszer eltűnök én is,
Lesz e aki értem szólna
Mond meg hogy mi változott kérlek,
Mond meg hova tűnt az az ember,
Mond meg, oh mond meg kérlek,
Merre visz az út hogyha eltűnök végleg,
Merre visz az út hogyha feladom a létet,
Ez mára egy másik véglet,
De éppen máshol élek,
Nem tetszik az élet,
Szeretném a régi létet
Lesz e aki vissza fogna hogyha világgá mennék,
Minden ami e életben volt csak egy egyszerű emlék,
És tudom hogy rossz úton jártam nemrég,
De bennem a láng még ég,
Még egy percet vele lennék de ez lehetetlen,
Ég bennem a vágy mi oly tehetetlen,
Halott vagyok de eltemetetlen,
Pedig az életbe mindenem beletettem,
De nem tudom hogy mit vétettem,
Rég óta azt hittem vétkeztem,
És úgy tűnik az út közben sokszor eltévedtem,
De megyek... És megyek és megyek míg tart ez az út,
De túl hosszú tán nem találok békére,
Mellettem nem marad más csak a szomorú sors
Mond meg hogy mi változott kérlek,
Mond meg hova tűnt az az ember,
Mond meg, oh mond meg kérlek,
Merre visz az út hogyha eltűnök végleg,
Merre visz az út hogyha feladom a létet,
Ez mára egy másik véglet,
De éppen máshol élek,
Nem tetszik az élet,
Szeretném a régi létet
Mond meg, oh mond meg kérlek,
Hova tűnt az az ember,
Ha feladom csak mond meg kérlek,
Hogyha eltűnök végleg,
Mond meg, oh mond meg kérlek,
Hova tűnt az az ember,
Ha feladom csak mond meg kérlek,
Hogyha eltűnök végleg,