Meddig bírjam
Régi szép napok,
Mond csak hol rontottuk el,
Tudom felébredni nehéz,
Főleg ha nem kell,
De félek hogy már régen eltűnt a jel,
Hogy a világnak kurvára változnia kell,
Mert szomorkás a tegnap a mában,
Nem lehetek négykézláb folyamat a gyárban,
Szabad ember akarok lenni mint a nagyok,
És mindent megteszek e álomért még ha meg is halok,
Tudom akkor is itt vagyok mikor rakok,
Itt egy újabb tracket valahol asztalon hagyok,
Elmondom még egyszer azt a klisé dumát,
Mi talán a gyökerek számán egy cseppet redukál,
Ha egy új lemezem debütál nézd meg,
Ez a gyerek retusál,
Befalsúltál ha azt hiszed jobb ember vagy a faszoknál,
De becsaptál,
Mert a drogok úgy árasztanak el mint a hőség a szaunát
Elhagyott már régen az az énem aki voltam,
Egy kocsmába betévedek éjszaka félholtan,
Nincs mellettem senki,
Nem szól semmi szólam,
A harcok tengerébe bevetettem magamat te hol vagy?
Éjszakákon át rettegtem a végtől,
Mindig jött a nehéz rész,
Mindig jött egy lépcső,
Leestem én ezerszer de ezeregyszer felálltam,
Én megyek előre száz falon át míg nektek a vég jő,
Hideg éjszakákon át reszket e furcsa alak,
Nem volt ki felmelegítsen hogyha befagytak a tavak,
De megérte várni hisz most már minden faja,
A stúdióban lángszóróval a mic-nál megy a dara,
Most nincs para mert megszólal a harag dala,
Sose zavart ha egy köcsög az életemből elszaladt,
Nehéz ez az út de velem van egy álom,
Mellettem a barátaim és megcsinálom,
De vágom, nem lesz senki már mellettem,
Minden dolog visszakacsint amit én megtettem,
A régi életemet az út közben elvesztettem,
Itt hagytak már százan de erőt ad a magány,
Hideg minden belül de mélyen ég még a láng,
Vörös festék van a szobám falán,
Ez vérvörös vagy a szem lát most csalfán,
Nálunk megy a top 1 haze nálatok csak albán,
Vagy tán új útra térek hol változik a világ,
Minden színes lesz és imád aki lát,
Téveszmékben élek, vágyok én még rád,
De nem kell már, jobb tetszik a hiány
Meddig bírjam ezt a szart,
Mond meddig,
Meddig bírjam még?