Az utunk széjjel vált

Azért, mert nem vagy enyém,
Attól még féltelek én,
Hisz épp úgy szeretlek én,
Mint azelőtt.
Azért, mert Te hagytál ott,
Érzelmem nem változott,
Mert Te vagy minden gondolatom.
Az utunk széjjelvált, azon az éjszakán
S hirtelen rám tőrt a zord magány,
Azóta érzem azt, hogy életem céltalan
S feledni többé nem tudlak én.
Sietve múlt el a nyár,
Az ősz is betoppant már,
Hullnak a fa levelek mindenfelé.
Várom a holnapokat, tengetem napjaimat
S az idő hoz majd tán feledést.
Múlnak a hónapok, de semmi sem változott,
Szívemben mindig ott él a remény.
Minden nap várom azt,
Hogy újra lássalak.
S feledni többé nem tudlak én.

Sietve múlt el a nyár,
Az ősz is betoppant már,
Hullnak a fa levelek mindenfelé.
Várom a holnapokat, tengetem napjaimat
S az idő hoz majd tán feledést.
Múlnak a hónapok, de semmi sem változott,
Szívemben mindig ott él a remény.
Minden nap várom azt,
Hogy újra lássalak.
S feledni többé nem tudlak én.
Többé nem tudlak én.